Informatikai megújításhoz kellett a tanulmány

A kormány a kormányzati tájékoztatás informatikai megújításához volt szükség a Digital Native tanulmányára - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-vel szerdán annak kapcsán, hogy a Fidesz helyettes szóvivője levelet írt az ügyben a kancelláriamini

Cser-Palkovics András - a Magyar Nemzet szerdai cikke nyomán írt - nyílt levelében arra volt kíváncsi, mi indokolta, hogy pályáztatás nélkül rendelje meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a "Nemzetközi kormányzati kommunikációs eszközök az interneten" című tanulmányt Gyurcsány Ferenc régi ismerősének és üzlettársának cégétől tízmillió forintért.

Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: a kormány a kormányzati tájékoztatás informatikai megújításán dolgozik, amelynek a közvélemény és a sajtó számára is látható jelei lesznek idén. Az ezt megalapozó munkához kérte a kormányzati kommunikációs szakállamtitkárság azt a szakmai segítséget, amelyet a Digital Natives nevű cég nyújt a számára - tette hozzá. Hangsúlyozta, a kiválasztásnál kizárólag a szakmai hozzáértés és az a többéves tapasztalat számított, amellyel a cég rendelkezik.

Cser-Palkovics András azon felvetésére, hogy az elmúlt időszakban nem volt olyan hét, hogy ki ne derült volna: az adófizetők pénzéből több tízmillió forintért rendelt meg botrányos tanulmányokat a MeH, Budai Bernadett így válaszolt: egy korábbi - valóban nem megfelelő színvonalú - tanulmány befogadása miatt a felelős szakmai vezető, Pimper Richárd szakállamtitkár távozott, a tanulmányt készítő cégtől pedig a pénz visszautalását kérték.

A Fidesz helyettes szóvivője azt is kifogásolta, hogy húsz napja nem kapja meg a Miniszterelnöki Hivatal által megrendelt tanulmányok listáját, azok árával együtt.

Budai Bernadett erre úgy reagált: Cser-Palkovics András feltett kérdéseire az előírt határidőn belül, a jövő héten részletes választ kap.

Forrás: MTI