Becsületsértési per a polgármester ellen

Becsületsértés miatt jogi eljárást kezdeményezett Pécs szocialista polgármestere ellen Révész Mária, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője. Erről maga a feljelentő beszélt szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.

Ügyvédem útján a napokban bírósághoz fordultam. A sértésért egymillió forint kártérítést követelek Tasnádi Pétertől, melyet jótékony célra fordítok, a pécsi gyermekklinikának ajánlok fel - mondta az ellenzéki politikus.

Utalt rá: a polgármester a pécsi közgyűlés november 8-iki ülésén azt mondta neki, hogy "frakcióvezető asszony, a közszolgálat nekünk nem pénzről és hatalomról szól, mint önnek".

Révész Mária szerdai sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy távozik posztjáról, az új frakcióvezetőt a városi Fidesz-KDNP képviselők a napokban, titkos szavazással választják meg.

Indoklása szerint a megbízatást egy évre vállalta. Ez az idő letelt, s nem kért hosszabbítást, mert a Fidesz városi elnöki és a frakcióvezetői tevékenység együtt túl sok teherrel járt a számára.

Tasnádi Péter az ellene indult jogi eljárás hírére reagálva azt mondta: a Révész Máriához intézett megjegyzés nem szó szerint így hangzott el, de készségesen áll a bírósági tárgyalás elébe, s annak kimenetelétől függetlenül, saját zsebből, egymillió forinttal segíti a gyermekklinikát.

Forrás: MTI