Évértékelés Kiss Lászlóval - HANGOSHÍR!

Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya legalább hét érmet várt 27 fős csapatától a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon, ehhez képest a nemzeti válogatott túlteljesítette a tervet, hiszen 9 medál lett a „termés”, 4 arany, 2 ezüst és 3

Felemásan sikerült az idei év – kezdte Kiss László. A rövidpályás Európa bajnokság valóban nagyon jól sikerült, nyáron az ifjúsági EB szintén, ám tavasszal a világbajnokságon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Összességében azt gondolom, hogy inkább pozitív a mérleg. Az igazi megmérettetés most decemberben volt a rövidpályán EB-n. Jól haladunk az olimpia felé, és az olimpiai eredmények a legfontosabbak. Januárba, februárban, márciusban sok edzőtábor lehetőségünk van, úgyhogy minden adott, hogy tisztességes, jó szereplés következzen Pekingben. Reményeim szerint 15-20 fővel tudunk majd indulni az olimpián.

Pont FM: A fiatalokat is meg kell említeni, hiszen csodálatos dolgokat műveltek Debrecenben.

Valóban így igaz. Elsősorban Kovács Emese nevét kell kiemelnem, aki ifi EB arany után, most világhírű eredményt ért el ezzel az ezüstéremmel, és ez nagyon komoly dolog. A többi fiatal is kezd szépen beérni. Így Verrasztó Evelin, Hosszú Katinka mellett Kiss Gergő volt a legnagyobb színfolt az EB-n. Őt a LEN külön díjazta, mint az EB új felfedezettje.

Pont FM: Nem mehetünk el szó nélkül Cseh Laci remek szereplése mellett sem. Ön úgy érzi, hogy a tavaszi mélypontból kilábalt teljesen?

Én nem tenném annyira mélyre azt a tavaszi időszakot. Európa legjobb eredményét úszta akkor is, csak az nem volt elég. Biztos vagyok benne, hogy ha ez a mostani fejlődése megmarad, és ilyen szépen folytatódik, akkor Pekingben nagyon szép reményeink lehetnek. Mérsékelt optimizmusra és tisztességes felkészülésre van szükség. Minden úszó nehéz helyzetben lesz Pekingben, mert reggel 10kor kell megmutatni mindenkinek, hogy mit tud, hiszen akkor kezdődnek a döntők, és egy teljesen fordított menetrend lesz. Nekem azaz érzésem, hogy Cseh Laci és Gyurta Dani mindenképp ott lesznek, és érmesek lesznek.

Pont FM: Mi az alapelvárás Pekingben, amit az úszók elé kitűznek?

Megfogalmaztuk magunk elé, és a Magyar Olimpiai Bizottság elé is lerakva az elvárásainkat. Ez két, három érem, és négy, öt olyan versenyző, aki pontszerző lesz.
Forrás: Pont FM 88.1 Rádió