Három katonát öltek meg a Dakar helyszínén

A január 5-én rajtoló Dakar-rali szervezői a verseny biztonsági kérdéseiről tárgyalnak Mauritániában, miután terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban. Hétfőn fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, egyet pedig súlyosan megsebe

A Lisszabonból induló mezőny közel tízezer km-es útja során Mauritánián is áthalad.
A kialakult veszélyes helyzet miatt Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója csütörtök este óta tárgyal a mauritániai illetékesekkel és a francia nagykövetség illetékeseivel arról, arról, hogyan lehet biztonságossá tenni a rali útvonalát.

"Nem tartunk semmitől, teljes a bizalmunk a verseny szervezőiben: meg fogják találni a legoptimálisabb megoldást arra, hogy minden a legnagyobb rendben és biztonságban legyen a viadal során" - mondta az MTI-nek a tízedik Dakarjára készülő Szalay Balázs.

Az Opel Antarával rajtoló Szalay elmondta, hogy a felszerelések, autók, kamionok már pénteken elindulnak a portugál fővárosba, ő pedig január 2-án indul Lisszabonba.

A 30. Dakar-rali során a versenygépek 9273 km-t tesznek meg, ebből 5736 km a gyorsasági szakasz. A rajtceremóniát január 5-én Lisszabonban tartják, majd következik négy marokkói szakasz, kilenc nap Mauritániában (egy szünnappal) és kettő Szenegálban, ahol január 20-án ér véget a verseny.

Forrás: MTI