Tűlevelek árnyékában

Véget ért a Karácsony, lassan alábbhagy a rokonjárás, az utolsó mákos bejglik morzsái is eltűnnek valahol. Az ajándékhegyektől felfordult lakásban mi emlékeztet még minket az ünnepre? (Az akkut gyomorrontás most nem játszik.) Hát persze, hogy a karácsonyf

A karácsonyfák korán halnak

A karácsonyfák életciklusa leginkább a választási kampányokhoz hasonlít. Óriási hajsza előzi meg vásárlását, aprólékos díszítőmunkával nyeri el teljes pompáját, hogy néhány napig (hétig) életünk és nappalink középpontjában álljon. Rövid karrierjének kétségkívül a szenteste jelenti csúcspontját: ekkor helyezzük zöld szárnyai alá a szépen (férfiak esetén kevésbé szépen) becsomagolt ajándékokat, ekkor állja körül a nagycsalád, hogy a halászlétől bódultan a „Pásztorok, pásztorok” kezdetű dallal örvendezzenek. (A részletek variálhatóak, a lényeg a tiszavirág-életű aranykor.)

Ahogy haladnak a napok szilveszter felé, úgy kerül ki fenyőnk a reflektorfényből. Még meggyújtunk rajta egy-két gyertyát, sőt, néhány csomag is ott heverhet alatta, de látványa már megszokottá válik, akárcsak egy szobabútor lenne. Ám egy idő után eme státuszból lejjebb csúszik, és január elejére már-már kínossá válik jelenléte. Kimondatlanul, ám úgy érezzük, hogy az ünnepek elmúltával lejárt az ő ideje is. A lelkünkben motoszkáló kellemetlen nyomás egy idő után tettekre váltja önmagát, s ilyenkor beteljesítjük a karácsonyfa sorsát valamiképpen.

Ez kivételes és szerencsés esetben (amennyiben karácsonyfánk tárolóedényben állva rendelkezik még gyökerekkel) az erdőbe/kertbe történő visszaültetést jelenti, de a leggyakrabban nem végződik hepi enddel a sztori. A gumifenyő kikerül az utcára, a luc meg az ezüst szintúgy. Összeaszalódik, és megkopik a januári hidegben, mígnem egy nap a szemétszállítók adják meg neki a végtisztességet. Karácsonyfánk innentől megszűnik létezni, pontosabban része lesz az anyag örök körforgásának.

Totemoszlop, önreklám vagy szép emlék?

Egy tündöklő pályafutás (ezért ezzel a kifejezéssel csak óvatosan, mert a fenyőktől – leszámítva Lázár Ervin lépkedő tűlevelűjét, Nagy Zoárdot – mi sem áll távolabb, mint a futás) szomorú véget ér, és ez így van rendjén. Mégsem állíthatjuk, hogy csupán projektmunka volt az övé! (Sőt, így már a kampány-párhuzam sem állja meg a helyét.) Hiszen bár királysága napokban mérhető, hatása jóval hosszabb. Mondhatni, egész évre kiterjedő. Túl azon, hogy megszépíti a „szeretet ünnepét”, egy esztendőn keresztül ott él az emlékeinkben.

Ki ne emlékezne akár a legforróbb nyár közepén is arra, amikor az egyszerre feltett négy csillagszóró hatására lángra kapott a fél könyvespolc? Vagy amikor a fullosra megpakolt fenyő meggondolva magát, dobott egy fejest a kredencről? Természetesen a botrányos (utólag komikus) eseményeket leszámítva is mélyen az agyunkba/szívünkbe vésődik a fenyő és a hozzá kapcsolódó, a szaloncukor-túladagolás ellenére idilli időszak. A karácsonyfa emblematikus tárgya életünknek, na. Olyan, mint egy időleges totemoszlop, amit ugyan néha eltávolítanak, de minden évben visszatér.

Kicsit más ugyan a köztéri karácsonyfák életciklusa, de nagy vonalakban ez sem különbözik szobabéli társaikénál. Legfeljebb egy kicsit tovább élnek, kicsit nagyobb rivaldafényben születnek meg, és küldetésük is más. Nem annyira a meghitt légkör megteremtése feladatuk, sokkal inkább az adott település ünnepi arculatának (esetleg a polgármester egójának) reprezentálása. De a bukás az ő esetükben is elkerülhetetlen. (Ráadásul egy főtéren felejtett fenyő látványos blamázs, ugyan mely városatya vagy -anya merné ezt megkockáztatni?)

Mit üzen?

Persze, nem szabad átesni a ló túloldalára sem, és fetisizálni a fenyőfát. Vagy esetleg tragikus nemzeti sorskérdések megjelenítésére használni – ez utóbbit engedjük is át Márainak, aki mesteri allegóriát szőtt a fenyőfa-motívumra a Mennyből az angyal című versében:

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

Száguldunk az újévbe, kezdődik elölről a mindennapi hajsza, a szokásos idegtépő munkamalom. S rohanó életünk járdáján ott árválkodik egy karácsonyfa . Nem, nem kell megállni miatta, elég csak az üzenetére figyelni. Hogy mi az? Jelen esetben mindössze annyi, hogy a Karácsony nem csak két jól megkomponált nap. Több: létállapot. Ideje lenne tudatosítani.