Karácsonyi fényfestészeti attrakció

December 20-a óta több mint 50 ezren látták Kozma Péter képzőművész m. város című fényművészeti installációját a Roosevelt téren. A Magyar Telekom immár hagyományosnak tekinthető karácsonyi fényfestészeti alkotását naponta több ezer ember nézi meg, külföl

Kozma Péter fényinstallációja a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatára és a Duna-partra vetített 12 ezer négyzetméteres kép. Az alkotás az ünnepi gondolatok mellett a kortárs művészet eszközeivel építészeti, tudományos és filozófiai tartalmakat is közvetít, mondta el korábban szerkesztőségünknek az alkotó. Kozma Péter magyar származású svájci művész., aki 1995 óta folyamatosan fejleszti fényfestészeti elképzeléseit. Az idei immáron a negyedik alkalom, hogy karácsonyi fényinstallációt készít Budapesten.

A fényművészeti látványosságot minden este kiegészíti egy zenés, táncos rendezvény. Csütörtökön este hattól nyolc óráig az Állami Népi Együttes szóló énekese Hetényi Milán és barátai tartanak néptánc bemutatót az Akadémia előtt.

Az installációt január elsejéig minden nap délután 4 és éjfél között lehet megtekinteni.
További információ Kozma Péter alkotásáról az mvaros.org honlapon olvasható.
Forrás: FH