Szabályokat törve állítottak ki

"Szabályokat törve" (Breaking The Rules): ez a címe annak a 2008. márciusig nyitva tartó kiállításnak, amelyet a londoni British Libraryben tartanak a 20. század első felének avantgárd törekvéseiről.

Az 1900 és 1937 közötti időszakot bemutató tárlat, és a hozzá kapcsolódó katalóguskönyv áttekinti a vizuális művészetek forradalmát, a képzőművészet, a fotográfia, a film, az építészet nagy kísérletező korszakát, de az új irodalmi és zenei törekvéseket is. Nemcsak maguk a művek láthatók, hanem az egymást szélsebesen követő "izmusok" kiáltványai, antológiái, folyóiratai. Ez utóbbiak között helyet kapott a holland De Stijl és a Kassák Lajos szerkesztette, előbb Budapesten, majd Bécsben megjelenő Ma.

A kiállítás arra is felhívja a figyelmet, hogy ez volt az az időszak, amikor még az információterjedés elsődleges formája a nyomtatás volt, de már megjelent a mozi - mellesleg sok avantgárd művész kedvenc kísérletezési terepe - és a rádió is. Olyan alkotók, mint George Braque, Pablo Picasso, Fernand Léger, a festészet és az írott sajtó házasságából hozták létre kollázsaikat; olyan költők, mint Blaise Cendars vagy Guillaume Apollinaire képverseket alkottak, és általuk egy költemény vizualitása ugyanolyan fontossá vált, mint a rímei, vagy a ritmusa.

Nem véletlen az sem, hogy éppen 1936-ban, a korszak végén jelenik meg Walter Benjamin alapműve, A műalkotás a mechanikus reprodukció korában, amely már előjelzi az "egyszeri és megismételhetetlen műalkotás" mítoszának végét, ugyanis az avantgárd folyóiratai és almanachjai kezdik el közzétenni számos kortárs művész, Henri Matisse, Vaszilij Kandinszkij, Paul Klee és mások alkotásainak reprodukcióit. Külön érdeklődésre tarthat számot James Joyce utolsó regényének, a Finnegan ébredésének jegyzetei és korrektúrapéldánya és Moi Ver litván származású fotóművész 1930-as párizsi albuma.

A British Library kiállítása oktató szemléletű, külön részleget biztosít a plakátoknak, a hangzó költészetnek, a vizuális és totális művészetnek, az új médiumoknak, valamint az avantgárd történetének fontos városaiig, Barcelonától Szentpétervárig. A tárlatot a szovjet avantgárd csoportok feloszlatásával, és a helyére lépő sztálinista szocialista realizmussal, valamint a hitleri Németországban a nemzetiszocialista eszme által "elfajzott művészetnek" titulált alkotásokkal zárják.

A kiállítás négy hónapja alatt többféle műhelymunkára is sor kerül a British Libraryben. Előadásokat tartanak diákoknak, tanároknak az avantgárdmozgalmak történelmi-társadalmi hátteréről, lehetőség nyílik arra is, hogy a látogatók kipróbálják a korszak különböző játékos írói technikáit, amelyek segítségével saját műveket is alkothatnak.
Forrás: MTI