A mi Télapónkhoz legközelebb a ’Karácsony apó’ megnevezés áll, melyet például a franciák (Père Noël), az afgánok (Baba Chaghaloo), az angolok (Father Christmas), a brazilok (Papai Noel), az olaszok (Babbo Natale) vagy a dél-afrikaiak (Vader Kersfees) használnak. A ’Szent Miklós’-nak fordítható kifejezések is népszerűek, így nevezik a pirosköpenyest a máltaiak (San Niklaw), a lengyelek (Swiety Mikolaj) és hát mi is (Mikulás).



A németek, a hollandok és a dánok ’Karácsonyember’-nek (Weihnachtsmann, Kerstman, illetve Julemanden), a svédek ’Karácsony manó’-nak (Jultomte) hívják. A szláv nyelvekben a ’Fagy apó’ a legnépszerűbb, az oroszok (Gyed Maróz), a horvátok Djed Mraz) és a szerbek (Deda Mraz) is így szólítják az öregurat. Ez elég logikusnak tűnik: ha elutazunk Szibériába, és ott töltjük az ünnepeket, könnyen érthetővé válik, miért pont a fagy szót tartották a legmegfelelőbbnek az apó elé illeszteni az oroszok.

Ha már öregúr; említést kell tennünk a finnek elnevezéséről: ők nemes egyszerűséggel ’Karácsonyi vén bakkecskének’ vagyis Joulupukkinak nevezik a Mikulást (Joulu ’Karácsony’, pukki ’bakkecske, vén kecske’). Ahhoz képest, hogy a hagyomány szerint náluk lakik az igazi Télapó, nem ez a legkedvesebb név, amit valaha hallottam. A japánok jóval nagyvonalúbbak: Hoteioshónak, azaz ’ajándékot hozó isten’-nek szólítják őt. Az osztrákoknál is a vallás került előtérbe a névválasztás során: a ’keresztény gyerek’ jelentésű Christkindet használják. Láthatjuk, hogy a nagyszakállúnak számtalan elnevezése van; de igazából nem is az a lényeg, hogy hívják, hanem, hogy milyen ajándék van a puttonyában.