Három kiló halat eszünk

Karácsonykor kevés ünnepi menüből hiányzik a ponty, bár egy átlagos magyar egész évben csupán három kiló halat eszik. A halastavakon ilyenkor nagyüzem van, megállás nélkül dolgoznak a halászok. Vasárnap az utolsó karácsonyi szállítmányokat indították el.

Az utolsó szállítmány pontyot és busát rakták a tartálykocsikba vasárnap
Irmapusztán, a Balatoni Halászati Társaság telepén. Ehhez a halászoknak a nulla fok körüli vízbe is be kellett menniük, igaz, csizmával egybeépített gumiruhában. Irmapusztáról az elmúlt napokban több vagonnyi élő hal került az üzletekbe. Valamivel kevesebbet, mint tavaly, viszont konyhakészből több fogyott.

Megnőtt a feldolgozott, frissen jegelt, konyhakész hal iránti kereslet. Nyilván a háziasszonyok kevésbé vállalják az élő ponty elkészítésének rituáléját - mondta a Független Hírügynökségnek Bodó Iván, a Balatoni Halászati Zrt. halászati mérnöke.

A magyarok csak karácsonykor nagy halevők. Míg az Európai Unióban átlagosan húsz, addig Magyarországon körülbelül három kilogramm az egy emberre jutó halfogyasztás. Ráadásul ennek a fele nem is az édesvizekből, hanem a tengerekből származik.
Forrás: FH