Interjú a „Barátok közt” Vandájával

Tavasszal tűnt fel a Barátok közt szereplői között Kardos Eszter, aki Claudia (Ábrahám Edit) unokáját, Vandát alakítja a sorozatban. A fiatal színésznővel a sorozatról, abban beöltött szerepéről és magánéletéről beszélgettünk.

Te idén kerültél be a sorozatba, mióta játszol pontosan, hogyan értékeled első évedet?

Nagyon örülök még mindig, hogy bekerültem a sorozatba 9 hónappal ezelőtt, nagyon lelkes vagyok, és egy-egy fárasztó iskolai nap után éppen az tart életben, hogy délután mehetek forgatni. Szóval elég jól érzem magam.

Mennyire változott meg az életed, a személyiséged?

Úgy érzem, ugyanaz az ember maradtam, mint korábban, igyekszem nem elszállni magamtól, mert nincs is mire. Másrészt nagyon jó, hogy a régi barátaimmal ugyanúgy tudom tartani a kapcsolatot, mint korábban.

Az emberek hogyan viszonyulnak hozzád az utcán?

A Barátok közt - sztory
Huszonöt évvel ezelőtt egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg és „bürokratikus” intézmény gondjaira hagyták őket. A mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak.

Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Balogh Nóra, Novák László, Berényi Miklós, Berényi Zsuzsa, Berényi András és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán, a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos balesetet szenvedett.

Autóját egy éjszakán egy titokzatos idegen szorítja le az útról. A karambolt csak Csurgó István, a sofőr élte túl.

A baleset után a „barátok” legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig – új vezetővel az élén – munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.

Ez volt az a szál, mely mentén kilenc évvel ezelőtt a sorozat elindult. Azóta a szereplők – akik már sokszor cserélődtek a kezdetekhez képest - mindig újabb és újabb történetekbe bonyolódtak. Ami változatlan az a szappanopera népszerűsége, ugyanis a Barátok közt máig a legnézettebb magyar tévéjáték.

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Barátok_közt
Sokszor megismernek, megszólítanak az utcán. Mivel elég negatív a karakterem sok intelmet kapok az emberektől, hogy béküljek ki a Claudiával, ne lopjam el a PDA-t vagy hasonlók. Ugyanakkor, ha elkezdek beszélgetni velük, akkor már nem azonosítanak Vandával, rájönnek, hogy én más vagyok, mint Vanda.

Mennyire tudsz azonosulni a szereppel?

Vannak hasonlóságok köztem és Vanda között már csak az életkorból fakadóan is, de alapjáraton én nagyon más vagyok, amolyan jó kislány típus. Vanda viszont minden lében kanál, aki mindenkinek megpróbál keresztbe tenni.

Hogyan tudod összeegyeztetni a forgatásokat a tanulással? Hány forgatás van egy héten?

Egy ötosztályos gimnáziumban jelenleg másodikos vagyok. Amikor csak tudok, akkor mindig bemegyek az iskolába, mert nekem is könnyebb úgy tanulnom, hogy ha ott vagyok a magyarázatoknál, mintha csak a könyvből készülnék. Egy héten általában keddtől péntekig forgatunk, de változó, hogy egy nap hány jelenetben szerepel egy színész.

A szüleid hogyan fogadták, hogy a Barátok köztben fogsz szerepelni?

Mivel mindig kitűnő tanuló voltam ezért először féltettek, hogy esetleg romolhat majd a tanulmányi eredményem. Viszont amióta látják, hogy sikerült megtartanom az eddigi szintet megbékéltek és nagyon büszkék rám!

Mivel szeretnél foglalkozni az iskola elvégzése után?

Szeretnék a színészi pályán maradni. Olyan nagy színházakban játszottam már, mint például a Madách, vagy az Operett, de emellett foglalkozom szinkronizálással, reklámszerepekkel, tehát nekem igazából az egész életem ilyesmikről szólt. De tulajdonképpen semmitől sem zárkózom el.

A Barátok közt mellett vállalsz más szerepeket is?

Én Csifó Dorinával (a sorozat Noémijával), és Dósa Matyival (ő játszotta korábban Tóni szerepét) együtt tanulok énekelni és táncolni egy musical stúdióban, immár nyolc éve. Velük járok különböző fellépésekre és szinkronizálok is a mai napig.

Magánéletet is tudsz élni, vagy az már teljesen háttérbe szorul a teendőid mellett?

Remekül tudom kezelni, a magánéletemet, amit az tesz lehetővé, hogy a párom nagyon megértő, és jól tudunk alkalmazkodni egymáshoz.

Hogyan töltöd az ünnepeket?

Általában ilyenkor rokonlátogatással, családi összejövetelekkel telik az idő, de idén egy kis kikapcsolódást is tervezünk a Balatonnál.

Volt olyan karácsonyi ajándék életed során, amire nagyon vágytál?

Karácsonykor nem volt ilyen, de például a 14. születésnapomon nagyon szerettem volna eljutni Angliába. Ez volt az a vágyam, amit talán kiemelnék, és ami teljesült is.

Mit vársz a jövő évtől?

Túl nagy elvárásaim nincsenek, ha az életem nagyjából megmarad ilyennek, mint, amilyen most, akkor azzal már elégedett leszek.