150 ezer vizsgálat

Összesen csaknem 150 ezer vizsgálatot végeztek el a szakemberek az elmúlt hetekben Szűréssel az Életért Program hét állomásán. Átlagosan minden tizedik járt pozitív eredménnyel, azaz magas vérnyomásra, rossz koleszterin- vagy vércukorszintre, esetleg komo

A Miniszterelnöki Hivatal novemberben indította el a SZ.É.P. - Szűréssel az Életért Programot, hét nagyvárosban, Budapesten, Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Székesfehérváron végeztek a szakemberek ingyenes szűréseket. Hatvanezer ember vett részt összesen csaknem 150 ezer vizsgálaton, legtöbben a vércukor- és koleszterinszintjüket mérették meg, de a jelentkezők több mint fele a szemét is megnézette.

Átlagosan minden tizedik vizsgálat járt pozitív eredménnyel, azaz ezeknél állapítottak meg például magas vérnyomást, a normálistól eltérő vércukor- vagy koleszterinszintet. A szakemberek 54 embernél bőrrákot állapítottak meg, 44 alkalommal pedig gyanús anyajegyre hívták fel a figyelmet. A pozitív eredmények után mindenkit háziorvoshoz vagy szakorvoshoz irányítottak.

A rendezvénysorozaton vért is lehetett adni - ezt több mint ezren tették meg.

A SZ.É.P programmal a szakemberek elsősorban az egészséges életmódra, a mozgásra, a megelőzésre és a szűrővizsgálatok fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. Az volt a cél, hogy olyanok is kivizsgáltassák magukat, akik egyébként nem mennének el orvoshoz. A szűrések leginkább a nőket érdekelték, kétszer annyi nő vett részt a vizsgálatokon, mint férfi.

A rendezvény látogatói hasznosnak és sikeresnek minősítették a programot, a helyszínen végzett 1600 fős kutatásban a megkérdezettek 92 százaléka javasolta, hogy több városban is legyen ilyen rendezvény a jövőben. A program sikerére való tekintettel a szervező Miniszterelnöki Hivatal tervezi, hogy jövőre folytatja a SZ.É.P programot - tájékoztatta a Független Hírügynökséget pénteken a Kormányszóvivői Iroda.
Forrás: FH