Persona non Gárda

Terézvárosban nemkívánatos szervezet a Magyar Gárda. Így döntött csütörtök este a kerület képviselő testülete. A kerület "elutasítja a szélsőségeket, bárminemű kirekesztést, idegengyűlöletet, az ezt kifejező cselekedeteket, és ezek ellen Terézváros minden

A csütörtöki testületi ülésen a döntés előtt a Fidesz-KDNP frakció tagjai elhagyták az üléstermet. A MSZP és SZDSZ képviselői egyhangúlag döntöttek. Az egyetlen MDF-es képviselő nem volt jelen a szavazáskor. A közgyűlés egyébként sürgősséggel tárgyalta a Magyar Gárda ügyét.

Korábban a főváros XXI. kerületében is nemkívánatos szervezetnek nyilvánították a Magyar Gárdát. Csepelen kedden döntött erről a képviselőtestület Kál Károly SZDSZ-es önkormányzati képviselő indítványát a kerület kormánypárti és ellenzéki politikusai is elfogadták. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a Magyar Gárda esetleges demonstrációjához Csepel nem biztosít helyszínt.

Szegeden még a múlt héten a helyi MDF kezdeményezésére nyilvánították nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát. Az ellenzéki párt később elhatárolódásra szólította fel a hazai önkormányzatokat és arra kérte a pártokat, hogy fogjanak össze annak érdekében, hogy minden településen nyilvánítsák nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát, valamint társszervezeteit.
Forrás: FH