Szülinapos Harmadik típusú találkozások

Bemutatójának 30. évfordulóján DVD-n jelent meg a Harmadik típusú találkozások című Spielberg-film. A rendező ez alkalomból idézte fel az alkotással kapcsolatos emlékeit.

Steven Spielberg a La Repubblica című olasz napilapban megjelent írásában nem gondolja, hogy filmje sci-fi lenne, inkább tudományos spekulációnak nevezni. Mélyen meg volt győződve ugyanis arról, hogy "valakik a 20. században meglátogattak minket".

Az 1970-es években nagy ufórajongó volt és mindaz, amit ebben a témában elolvasott, megerősítette meggyőződését, hogy léteznek. Számára az ufológia tudomány volt. Mára felülvizsgálta ezt az álláspontját. Felvetődött benne, hogy annak ellenére, hogy rengeteg videókamera működik a világban, egyre kevesebb ufót látnak velük. Ezért ma szkeptikusabb, mint amikor a filmet készítette. Rengeteget olvasott, kutatott hozzá, majd megtalálta konzulensnek a legmegfelelőbb embert, aki a film címét is sugallta neki. L.J. Allen Hynek volt az, aki az amerikai hadsereg számára vizsgálta az ufótörténeteket. Hynek az esetek 90 százalékában talált csillagászati, természeti vagy logikai magyarázatot és csak 10 százalék maradt meg számára is rejtélynek. Éppen ez a 10 százalék indította arra, hogy felmondja hivatalos állását és magánemberként kutasson tovább.

A rendező nem a film finanszírozásáért vívta a legkeményebb csatát - A cápa után mindenki szívesen fektetett be alkotásaiba - hanem a film címéért. A Columbia Pictures marketing-igazgatója egyszerűen értelmetlennek tartotta...

Nem volt könnyű a színészek kiválogatása sem. Olyanoknak akart szerepet adni, akikben még frissen éltek a gyermekkor emlékei. Ilyen emberekre talált Richard Dreyfussban és Francois Truffaut-ban.

"Belevittük a filmbe a gyermekkor szellemét, hittünk értelmetlennek tűnő dolgokban, amilyenekben csak a gyerekek hisznek, mert a gyereknek nem számít, hogy van-e valaminek értelme, ha szilárdan hisz benne" - mondta. A legkedvesebb képe a filmből, amikor a gyerek kinyitja az ajtót és elárasztja a narancsszínű fény". Kinyitja az ajtót olyan helyzetben, amikor egy felnőtt sietve elbújna és azt kiáltaná:+Ne nyisd ki, zárd be kulccsal, mert kint olyan dolgok vannak, amelyek megölhetnek bennünket. A gyerek azonban meg akarta ismerni a fényt. Ezért számomra a Harmadik típusú találkozások minden olyan gyerek története, aki kinyitja az ajtót a csodálatos fényforrásokra" - írta Steven Spielberg.

A filmmel Zsigmond Vilmos nyerte el a legjobb operatőr Oscar-díját.

Forrás: MTI