Mágsem száll ki a Hídépítő

A Népszabadság c. napilapban a mai napon tévedésen alapuló hírek jelentek meg a Fővám téri metróállomás építésével kapcsolatban. Tegnap nem volt tárgyalás a Főváros és a Hídépítő Zrt. között, és az utóbbi cég a nem szállt ki a metróprojektből.

A tegnapi napon annyi történt, hogy a 4-es metró projekt Fővám téri állomásszerkezetét építő Hídépítő Zrt. a korábbi szóbeli elismerés után írásban is bejelentette, hogy 140 hetes vállalásával ellentétben a szerződött munkát csak 200 hét alatt, azaz csak több mint egy év késéssel tudja befejezni. Ez a változás megfelelő beavatkozás nélkül azt eredményezné, hogy a négyes metró üzemi próbái határidőre nem kezdődhetnének el. A Megbízó BKV Zrt. a bejelentés ismeretében azonnali intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy
- a 2010 végi üzemi próbakezdés feltételei teljesüljenek,
- a Fővám téri állomás megépüljön,
- és a projekt költségei ne emelkedjenek.

A BKV minden olyan, a kivitelező által felvetett alternatívát, amely a fenti három feltételnek nem felel meg (határidő hosszabbítás elfogadása, olyan technológia-váltás, amely jelentős költségemelkedést eredményez) elvet.

Mint ismeretes, a Fővám téri állomásépítés a hatósági engedélyek beszerzésének elhúzódás miatt a tervezettnél később, 2007. júniusában indulhatott el. Az innentől számított 140. hét végére kellett volna a Hídépítő Zrt-nek befejeznie a munkát, de ezt a vállalását mostani bejelentése értelmében nem tudja tartani.

A kialakult helyzetben a BKV vezérigazgatója, a fővárosi Metróbiztos, a BKV és a Mérnök szakértői csapata olyan megoldást készít elő, amely sem a 2008. augusztusi pajzsfogadást, sem a metró 2010 végi üzemi próbájának megkezdését nem veszélyezteti. A BKV ezen célok elérése érdekében tárgyalásokat kezdett a Hídépítő Zrt.-vel a felmerülő műszaki megoldásokról valamint a kivitelezőt érintő jogi és pénzügyi következményekről.

Forrás: OTS