Demszky: Új kivitelező kell

A főváros tárgyal a 4-es metró Fővám téri állomását építő céggel, hogy ameddig lehetséges, folytassák a munkát, de egyértelművé vált, hogy új kivitelező után kell néznünk - jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén Demszky Gábor. A főpolgármest

A főváros számára egy év csúszás elfogadhatatlan. A főpolgármester szerint ha nem sikerül közösen megoldást találni, békésen válnak el a Hídépítőtől.

A 4-es metró Fővám téri állomását építő Hídépítő Zrt., illetve francia tulajdonosa szerdán írásban is jelezte, amit egy héttel ezelőtt szóban már megtett: nem tudja a vállalt határidőre befejezni az építkezést. Demszky Gábor közgyűlési tájékoztatójában elmondta: összefoglalták a legfőbb elvárásokat. A főpolgármester úgy fogalmazott: akár a Hídépítő, akár más legyen a kivitelező, a Fővám téri állomásnak - ha nem is készül el - 2008 augusztusára tudnia kell fogadni a púrópajzsot, és 2010 végére a metró próbaüzemének indulnia kell. Emellett a Fővám téri megállónak meg kell épülnie, és a metróépítés költségei sem nőhetnek. A főpolgármester szerint a főváros rendkívül nehéz helyzetbe került, de megoldhatónak látja az ügyet.

A közgyűlés szünetében Becker László metróbiztos elmondta: a Hídépítő Zrt. nem mondta fel a szerződést, a Fővám téren is, és a 4-es metró más állomásainál is dolgozik. A Fővám téren viszont csak 60 hónapos késéssel vállalná az állomás befejezését. Ez a főváros számára nem fogadható el. Jelenleg folynak a tárgyalások a kivitelezővel. A szerződés felbontásával, illetve a kivitelező által fizetett kötbérrel kapcsolatban kérdésekre válaszolva Becker László azt közölte: mindenben a szerződés szerint járnak el. Részleteket azonban újabb kérdésre sem árult el.
Forrás: FH