Naomi túl öreg hozzám

Kinyílt a csipája Lewis Hamiltonnak. A Forma-1-es cirkusz legutóbbi idényének nagy felfedezettje, az újoncként világbajnoki második helyet szerző brit pilóta nem éppen úriember módján emlegette Naomi Campbellel folytatott kapcsolatát.

A McLaren-Mercedes versenyzőjét a 2007-es szezon kezdetén nemcsak sportszakmailag, hanem emberileg, illedelmesség és viselkedés szempontjából is méltatta a nemzetközi sportvilág. A reflektorfény, a káprázatos sikerek és a száguldó cirkuszt körülvevő iszonyatos felhajtás azonban teljesen megváltoztatták a szimpatikus fiatalembert, aki egyik pillanatról a másikra dobta szerelmét, össze-vissza flörtölgetett, szinte minden botrányba belekeveredett, képtelen volt higgadtan kezelni hisztérikus ellentétét Fernando Alonsóval.

Legutóbb a brit sajtó minden idők egyik legkívánatosabb modelljével, Naomi Campbellel hozta össze Hamiltont. Az autóversenyző gyakran mutatkozott a Fekete Párducnak becézett hölggyel, ám hivatalosan nem jelentették be kapcsolatukat. A brit pilóta aztán megelégelte a találgatásokat és meglehetősen nyers, antipatikus stílusban beszélt Naomiról.

- Én és Naomi nem alkotunk egy párt. Hogyanis alkotnánk, hisz túl öreg hozzám. Még a nővérem sem lehetne, 15 évvel idősebb nálam - mondta a sikeres szerepléstől teljesen megrészegült Hamilton, akinek szavai valószínűleg hideg zuhanyként érték a 39 éves dívát.

- Kedvelem Naomit, de köztünk a jövőben sem lehet komoly kapcsolat. Egyébként egyedülálló vagyok, remekül érzem magam így - tette hozzá a 22 éves brit pilóta, aki az utóbbi időben mutatott viselkedésével sok rajongóját elkeserítette. Na és persze Naomit is.
Forrás: SamsungSport.hu