Lendvai közepesre értékelte a kormányt

Az ország és a kormányoldal számára is a komoly erőpróbák és a nehéz vizsgák éve volt az idei - jelentette ki évértékelő tájékoztatóján Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetője hozzátette: a kormányoldal szerinte közepesen vizsgázott 2007-ben.

A frakcióvezető szomorúnak nevezte, hogy az emberek közérzete jobban romlott, mint az életszínvonaluk, ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy az ország vette az összes akadályt és "átlépett a változások útjára."

Lendvai Ildikó úgy vélte: a kormányoldal végig baloldali politikát folytatott, de csak közepesen vizsgázott. A szocialista politikus szerint a koalíciós pártok legnagyobb hibája az volt 2007-ben, hogy nem segítették eléggé az országot a változások megértésében.

A frakcióvezető a 2007-es év legfontosabb eredményei között említette az egészségbiztosítási reform-törvény elfogadását, a közpénzek kezelésének átláthatóbbá tételét, valamint, hogy az elfogadott költségvetés eredményeként 2008-ban is folytatódik a nyugdíjkorrekció. A legnagyobb kudarcnak pedig azt tartja, hogy nem sikerült átalakítani az országgyűlési képviselők költségtérítési rendszerét. Lendvai ugyanakkor megerősítette: nem adják fel és jövőre újra megpróbálják szabályozni a honatyák juttatásait.

A szocialista politikus 2008-ra bátorságot kívánt az MSZP frakciójának a változások folytatására és hozzátette a koalíciós partnerek azon lesznek, hogy 2008 második fele békés párbeszéddel és nyugodt munkával telhessen.
Forrás: FH