Felkészülés az EU-elnökségre

A jövő év elején célszerű volna elkezdeni kiválasztani azokat a szakembereket, akik Magyarország uniós elnökségi feladataiban játszanak majd szerepet - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón annak kapcsán, hogy a kormányülésen szó v

Hozzátette: a tagállamok tapasztalatai alapján a megfelelő felkészülés érdekében ezeknek az embereknek a kiválasztásához már két-három évvel az elnökség előtt indokolt hozzálátni.

A kormány tisztában van azzal, hogy az óriási lehetőséget jelentő feladat egyben komoly felelősség is, ezért nagy hangsúlyt fektet a felkészülésre - jelentette ki.

Budai Bernadett hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja, hogy az elnökség összetett, szerteágazó és megfelelő szaktudást igénylő feladatainak ellátása elsődlegesen azokra a köztisztviselőkre épüljön, akik Magyarország uniós csatlakozása óta bizonyították magas színvonalú szaktudásukat és jelentős tapasztalatra tettek szert. Kiemelte: a kormány célja, hogy a kialakítandó rendszer csak és kizárólag szakmai szempontokon alapuljon.

Budai Bernadett emlékeztetett arra, az uniós elnökségre való felkészülés minden tagállamban a kormányzat felelőssége, a kabinet ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az előkészületekről a parlamenti pártokkal az Országgyűlés fórumain egyeztessen. Mint mondta, több ilyen egyeztetés is volt már, és az ott elhangzottak számos eleme be is került a felkészülési koncepcióba.

Forrás: MTI