Énekes bohóc

A szabadúszó színész nem hagyja, hogy neve predesztinálja sorsát. Koldus Nagy László még szerepekért sem könyörög, a színpadon pedig már király is volt. Vannak úgynevezett blamás nevek, amelyeknek viselői némi pironkodással mutatkoznak be.

A Színészlexikonban is szerepel Koldus Nagy László színművész, aki - ha nem is restelli a nevét, de - szívesebben mutatkozik be K. Nagy Lászlóként, hogy elkerülje a fölösleges kérdéseket, vagy netán a gúnyos tréfálkozásokat.

Annyit azért szívesen elárul, hogy nagyapjától örökölte a Koldus nevet.
- Szentesen, ahol nagyapám élt, sok Nagy családnevű ember lakott. Ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni őket, szokás szerint a nevük elé különböző jelzőket illesztettek. Leginkább mesterségük címerét vették fel : Lakatos, Asztalos, Kőműves különböztette meg a sok Nagy családot egymástól.

- Koldulni nem éppen szaktudást igénylő elfoglaltság, inkább cseppet sem irigyelt életforma...
- Nagyapám nem véletlenül választotta ezt az előnevet, hiszen akkoriban Magyarországot a hárommillió koldus országának nevezték. Az öreg is elkeserítően rossz körülmények között élt…
- Milyen egy mai Koldus élete, aki történetesen színész?
- Nem panaszként mondom, de nagyon nehéz. Korábban kilenc évig voltam tagja a Déryné Színháznak, ahol a híres névadóhoz és színésztársaihoz hasonlóan jártam az országot a társulattal. Ezt követően hat évre a Nemzeti Színház szerződtetett, öt évig pedig Zalaegerszegen játszottam. Sok jó szerepemet őrzöm jó emlékezetemben. Voltam Ludas Matyi, Otto Katz tábori lelkész Jaroslav Hasek Svejkjében, Pixi gróf a Mágnás Miskában. Aztán - mert sosem koldultam állásért, szerepekért -, szabadúszó lettem, már vagy két évtized óta. Azaz, vagy kapok feladatot, vagy nem.
Koldus nagy László lassan négy évtizede már érdi lakos. Városában megalapította az Érdi Alkotók, Művészetpártolók Egyesületét, amelynek keretében több színészfesztivált rendezett.
- Aztán - jobb híján - kitaláltam magamnak egy szerepkört. Azóta Muki vagyok, az énekes bohóc. Gyermekzsúrokra, születésnapokra, házibulikra hívnak, hogy szórakoztassam az ünnepeltet és kis társaságát. Ebből azonban nem lehet megélni. Alkalmi munkákat is vállalok, élelmiszerüzletekbe szállítok árukat, nehogy koldusbotra jussak.
- Színpadon játszott koldust?
- Soha. Viszont király már voltam.
Forrás: MTI