Újra kiadták a Doktor Zsivágót

Ötven évvel ezelőtt, 1957-ben jelent meg az olasz Feltrinelli-kiadónál Borisz Paszternak híres regénye, a Doktor Zsivago. Olaszországban ebből az alkalomból ünnepség-sorozatot rendeztek, a könyv körüli egykori viharok azonban most újra feltámadni látszana

Rómában, Firenzében, Milánóban a szerző művéből tartottak felolvasásokat a könyvesboltokban, koncerteken hallgathatta meg a közönség zongorára komponált műveit. Milánóban kiállításon mutatták be a regény történetével összefüggő családi és kiadói dokumentumokat. A Feltrinelli új fordításban adta ki, amelyet Paszternak fotóival, olasz kortárs írók, Italo Calvino, Ignazio Silone és Vasco Pratolini jegyzeteivel, exkluzív képekkel egészített ki - írta a Corriere della Sera.

Közben a könyv első megjelenése körüli bonyodalmakkal kapcsolatban újabb részletek kerültek napvilágra. A legenda szerint annak idején a moszkvai rádiónál dolgozó Sergio D'Angelo olasz újságíró vitte ki illegálisan a kéziratot Olaszországba Feltrinelliéknek. A könyv Nyugaton óriási sikert aratott, csak az olasz kiadó 24-szer publikálta újra egy év alatt.

Mivel a szovjet hatóságok nem engedélyezték, hogy az író megkapja szerzői jogokból eredő pénzt, D'Angelo barátokon keresztül juttatott Paszternaknak ebből bizonyos összegeket. Az író 1960-ban bekövetkezett halál után élettársa, Olga Ivinszkaja részesült ezekben a juttatásokban, amíg a KGB egy házkutatás alkalmával megtalálta a pénzt és az asszonyt letartóztatta, majd lányával együtt lágerbe küldte.

D'Angelo A Paszternak-ügy címmel megírta ezt a történetet, és az író fiát, Jevgenyij Paszternakot kérte fel az előszó megírására. A könyv most jelent meg, ám Paszternak nem elő-, hanem utószót írt hozzá, amelynek tartalma megdöbbenést váltott ki. Az ifjabb Paszternak ugyanis azzal vádolja D'Angelót, hogy felelőtlenül intézte a pénzküldemények sorsát, és emiatt tudták letartóztatni Ivinszkaját. Továbbá azt állítja, hogy apja a szovjet írószövetség által rendezett hivatalos fogadáson adta át a kéziratot az olasz újságírónak. Az eddigi ismeretek szerint és tanú elbeszélése alapján Paszternak peregyelkinói dácsájában 1956. május 20-án adta a regényt abban a tudatban, hogy azt a Szovjetunióban sohasem fogják megjelentetni.
Forrás: MTI