Tatabányának már van klímaprogramja

Csökkentik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását és segítenek a helyi lakosoknak felkészülni a klímaváltozás okozta veszélyekre - a többi között ez áll Tatabánya klímaprogramjában, amelyet kedden fogadott el a város képviselő-testülete.

Kétharmados többséggel fogadta el az önkormányzat például azt, hogy növelik a városban az autómentes övezeteket, kiépítik a teljes kerékpárút-hálózatot, megszüntetik a felesleges közvilágítást, szigetelik az épületeket, a hőség elviseléséhez pedig fákat ültetnek és árnyékolást készítenek a város különböző pontjain.

A Magyar Tudományos Akadémiával közösen három település, Tatabánya, Pomáz és Hosszúhetény kezdte el kidolgozni a helyi klímastratégiát tavasszal. Pomázon már korábban elfogadta a képviselő-testület a mintaprogramot, Hosszúhetényben pedig december 20-án szavaznak róla - mondta el a Független Hírügynökségnek Bencsik János, Tatabánya polgármestere. A klímabarát településekhez azóta csatlakozott Pilis és Albertirsa is. Mindkét helyen most készül a terv. Hogy az Országgyűlés mikor szavaz a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról, azt még nem tudni - tette hozzá a polgármester.

Tatabányán létrejött egy helyi klímakör is, amely nem csak a program kidolgozásában vett részt, hanem a lakosság tájékoztatását is megkezdte előadásokat, filmvetítésekkel. A tatabányai mintaprogram kidolgozását magyar szakemberek mellett norvég kutatók is segítették.
Forrás: FH