Tutanhamonból loptak

Tutanhamon múmiája, amelyet a közönségnek mutogatnak, nagyon rossz állapotban van. Ám ennek oka nem az, hogy 3300 éves. A múmia hiányosabb, mint volt 1926-ban, amikor Howard Carter megtalálta és felboncolta.

Három neves egyiptológus megállapította, hogy később szerzett sérülésekről van szó. Valószínűleg a második világháború után törték fel sírját.

Az egyiptológiával foglalkozó KMT brit folyóirat igazgatója, Dennis Forbes, valamint Szalima Ikram és Janice Kamrin egyiptológusok írták meg a szaklapban, hogy a múmiának hiányzik a kulcs- és a mellcsontja, továbbá nincs meg az a sapka sem, amelyet Carter rajtahagyott.

A három szakember felfedezte, hogy Tutanhamon elvesztette szemhéját és füleinek egy részét is. Ezek megvoltak még a boncolás után, erről tanúskodnak azok a fotók, amelyeket Harry Burton készített róla. Ezek voltak az első és híressé vált fényképek a gyermekfáraóról.

A hiányosságok, amelyeket vagy figyelmen kívül hagytak, vagy nem vettek észre az 1960-as, 1978-as és 2005-ös vizsgálatoknál, a második világháború idejéből származhatnak, amikor a felügyelet és a turizmus a minimumra csökkent a luxori Királyok Völgyében. A tolvajoknak sikerült felnyitniuk a szarkofágot és a fáraót megszabadították az utolsó kincseitől is, miközben nem ügyeltek az épségére sem. Letörték a péniszét is, amelyet 2005-ben találtak meg a koporsóban.

A szóban forgó testrész kétségkívül nem volt tulajdonosa életében olyan kicsi, mint most - vélte szükségesnek kihangsúlyozni Eduard Egarter Vigl múmia-szakértő. "A péniszben nagyon sok ér van, amelyek összehúzódhatnak a mumifikációs folyamatban" - mondta. Ennek alapján Tutanhamon férfiasságát tehát nem lehet lebecsülni.

Forrás: MTI