MAGOSZ-útlezárások

Csaknem 1500 traktor, munkagép és személyautó, valamint 3 ezer gazda vesz részt a MAGOSZ által hétfőre bejelentett félpályás útlezárásokban, 46 helyszínen - mondta a Független Hírügynökségnek a MAGOSZ főtitkára.

A tiltakozó akciók 8 és 9 óra között kezdődtek és délután 4 óráig tartanak. Van, ahol 5 kilométeres a kocsisor, de a kisebb helyszíneken is lassult a forgalom - közölte Obreczán Ferenc.

A legjelentősebb akció a 4-es számú főúton, Hajdú-Bihar megyei Téglás térségében van, ahol 160 traktor és 300 gazda foglalta el az egyik sávot. Ott 5 kilométeres kocsisor torlódott fel a MAGOSZ főtitkára szerint. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaménynél 118 jármű, a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen pedig 106 jármű lassítja a forgalmat. Heves megyében 300 gazda 41 traktorral tiltakozik az általános célok mellett az egri kórház üzemeltetésének magánkézbe adása ellen.

A 46 helyen zajló tiltakozásban részt vevők száma óráról-órára növekszik - közölte Obreczán Ferenc. A legutóbbi adatok szerint országosan 3046 gazda 1442 traktorral, munkagéppel, illetve személyautóval vesz részt a félpályás útlezárásokban.

A demonstrációk délután 4 óráig tartanak hétfőn. A további lépésekről még egyeztetnek a LIGÁ-val és a többi partnerszervezettel - mondta a MAGOSZ főtitkára. Az eszköztárukban még vannak olyan módszerek, amelyekkel ki tudják kényszeríteni a jogaikat és meg tudják védeni az érdekeiket - tette hozzá, konkrétumokat azonban nem árult el.

A MAGOSZ főtitkára tud arról, hogy nem csak az általuk szervezett 46 helyszínen vannak félpályás útlezárások. A rendőrség közlése szerint 65 helyen jelentettek be ilyen akciókat. Obreczán Ferenc közölte: a többi tiltakozásról nem rendelkeznek információkkal, mert a szervezők nem egyeztettek a MAGOSZ-szal.
Forrás: FH