18 megyében félpályás útlezárás

Nógrád megye kivételével minden megyében lesz hétfőn félpályás útlezárás a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok sztrájkjához kapcsolódóan - derül ki a rendőrség összesítéséből.

A rendőrség honlapján található összeállítás arról tanúskodik, hogy az útlezárásokat szervezők a legtöbb esetben szolidaritási demonstrációként hirdették meg akcióikat, egyetértve a Liga Szakszervezetek társadalombiztosítási követeléseivel. Több esetben általánosabban fogalmaztak, a bejelentésben azt írták, hogy a kormány politikája, intézkedései ellen tiltakoznak.

A legtöbb útlezárás Tolna megyében lesz, ahol nyolc helyszínen tiltakoznak az egészségügyi reform, az egészségbiztosítási pénztár magánosítása ellen. Baranyában hét, Hajdú-Bihar megyében pedig hat útszakaszt zárnak le hosszabb-rövidebb időre.

Öt-öt helyszínen lesz félpályás útzár Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, négy-négy helyszínen tiltakoznak Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Három helyen tiltakoznak Békés megyében, két-két helyszínen Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyében. Egy-egy útszakaszt zárnak le hétfőn Heves, Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében.
Forrás: MTI