Stradivari el nem adott hegedűi

Kétszázhetven éve, 1737. december 18-án halt meg Antonio Stradivari, a leghíresebb hegedűkészítő. Hegedűinek külön nevük volt, közülük a leghíresebb a Betts, amelyet az amerikai kongresszusi könyvtár őriz, az Alard és a Messiás, amelyet a mester soha nem

1644-ben körül született Cremonában, s ifjú éveiről sem lehet sokat tudni. Az 1660-as évektől kora leghíresebb hegedűkészítője, Niccolo Amati műhelyében dolgozott, majd önállósította magát. Élete során kétszer nősült, két házasságából összesen 11 gyermeke született, mesterségét azonban csak két fia folytatta. Az állandóan kísérletező Stradivari keze alól mintegy 1100 hegedű, cselló, mandolin, gitár és hárfa került ki. Amati halálával Cremona legelismertebb hegedűkészítője lett, "aranykorának" az 1700-1720 közötti éveket nevezik. Ekkor gyártott jellegzetes hegedűi, az ún. stradivariusok hátlapja jávorfából, a tető lucfenyőből, a kávák és a tőke fűzfából készültek. A teltebb hang érdekében laposabbra építette a hangszert, megnagyobbította a hegedűtestet, kisebb domborulatokat alkalmazott, s erősebb hajlásban metszette ki az f-lyukakat. A Stradivari-féle hegedűhöz az erőteljes hangzás mellé jellegzetes szín is társult, az aranysárga lakkra világos vörös színt vitt fel.

Hegedűinek külön nevük volt, közülük a leghíresebb a Betts, amelyet az amerikai kongresszusi könyvtár őriz, az Alard és a Messiás, amelyet a mester soha nem adott el. 1720-tól látása megromlott, keze bizonytalanná vált, a munkát fokozatosan két fia vette át, bár a mester túl a kilencvenen sem szakított a hangszerkészítéssel.

Antonio Stradivari 1737. december 18-án halt meg Cremonában. Több mint ezer hangszere közül mintegy hatszáz maradt fenn, de csak ezek egytizede tökéletes állapotban. Vagyont érő alkotásait előszeretettel hamisítják is, ami nem csoda: az eddigi legdrágább Stradivari-hegedűért (az 1707-ben készült Hammerért) 2006 májusában 3,5 millió dollárt fizettek.

Stradivari titkát máig nem sikerült megfejteni, évszázadok elmúltával is zenetudósok, vegyészek, sőt klímakutatók próbálják megfejteni a csodás hangú hegedűk rejtélyét. Van, aki a Stradivari által használt különleges lakkban, illetve a hegedű alapanyagául szolgáló fa egyedi kezelésében, a fapácolásban, a juharfa gombátlanítására alkalmazott bórsavas kezelésben, illetve az esetleges színes gyümölcsmézga szerepében látja a megoldást. Megint mások a hegedű felépítésére (a hegedű hátoldala nem egyforma vastag), illetve a készítéshez kiválasztott fa minőségére esküsznek - ezen elmélet szerint Stradivari maga utazott volna távoli vidékekre, hogy a megfelelő fenyőfákat kiválassza. Utóbbi feltételezéshez csatlakozik tudósok egy csoportja is, akik szerint a "kis jégkorszak", a csökkent naptevékenység, s a hideg lehet a megoldás kulcsa - a készítő által fölhasznált fák eszerint olyan időben nőttek csemetékből nagy fává, amikor évtizedeken át hosszú hideg telek és hűvös nyarak váltották egymást.
Forrás: MTI