Belenyúlt a Robotzsaruba

Hivatali visszaélésért ítéltek el egy 32 éves siófoki rendőrt és egy 38 éves budapesti, büntetett előéletű férfit a Somogy Megyei Bíróságon - értesült a HavariaPress. A két vádlott egyenként másfél év börtönt, valamint 50 ezer forintos pénzbüntetést kapot

A történet azzal kezdődött, hogy egy érdi férfi először kölcsönbe, majd eladta sógorának az autóját, egy Opel Astrát. A sógor részletekben fizette az autó árát, mígnem egy félmilliós részleten nem tudtak megegyezni. Az autó korábbi gazdája megfenyegette sógorát, hogy ha nem fizet, megvereti. Erre a sógor fogta az adásvételi szerződést, ráhamisította a saját nevét, mint üzembentartó, s a kocsit így jegyeztette be a tapolcai okmányirodában. Az eladó feljelentést tett a rendőrségen, mikor tudomást szerzett erről. A két vádlott ekkor került a képbe: a bíróság nem tudta megállapítani, milyen módon, de tudomást szereztek az esetről, s az eladó oldalán kapcsolódtak be az eseményekbe.

A rendőr a munkahelyén a Robotzsaru számítógépes rendszer segítségével hamis közokiratot, egy lefoglalási jegyzőkönyvet készített az Opelhez. Azt az érdi kapitányság fejlécével látta el, és hamis néven, Kárász Imre törzszászlósként írta alá. Tavaly június 19-én aztán megjelentek a az autót használó sógor balatoncsicsói házánál. A rendőr egyenruhájában volt, társa pedig egy Police feliratú láthatósági mellényt viselt. Az autót lefoglalták és elvitték. A sógor később ügyvédjén keresztül szerzett tudomást arról, hogy Kárász Imre nevű rendőr nem is dolgozik az érdi kapitányságon, az autóval kapcsolatos ügy pedig nincs nyilvántartva ott. A sógor emiatt feljelentést tett, az autót körözni kezdték a hatóságok. Végül Budapesten, egy Fehérvári úti parkolóban találták meg a kocsit. Hogy a két vádlott végül miért avatkozott az autóvásárlási ügybe, s hogy kinek a számára vitték el az autót, a nyomozás során és a bíróságon sem derült ki.
Forrás: Havariapress