Mise a politikai okoból meggyilkolt papért

Brenner János, mártírhalált halt katolikus lelkipásztorra emlékeztek halálának 50. évfordulóján szombaton a hívek a szombathelyi székesegyházban tartott püspöki szentmisén, amelyen Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége is részt vett.

Brenner Jánost a Szentgotthárdhoz tartozó Rábakethelyen fél évszázaddal ezelőtt papi hivatásának gyakorlása közben gyilkolták meg ismeretlenek brutális kegyetlenséggel. A fiatal káplánt éjszaka haldoklóhoz hívták, kicsalták a plébániáról, majd egy erdős részen rátámadtak. Haláláról sokáig beszélni sem volt szabad az egyházmegyében, bár több bizonyíték szolgált arra, hogy nem egyszerű bűncselekmény történt, hanem az akkori politikai rendszer a papságot akarta megfélemlíteni.
A rábakethelyi káplán emlékét évtizedeken át lelkükben őrizték az emberek, ma pedig már szabadon beszélnek mindarról ami 50 évvel ezelőtt történt.

"Egészen biztosan nem ez volt a célja a Brenner János halálát elhatározóknak és különösképpen nem ez a gyilkosságot végrehajtóknak" - mondta szentbeszédében Veres András, szombathelyi megyéspüspök.

Hozzáfűzte: a politikai indíttatású gyilkosság után az erőszakot tevők mindent elkövettek azért, hogy a hallgatás csöndje lepje be a történteket, de nem így történt.

"Ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy ha a gonosz hatalmasságok elhallgattatják is az embereket, a kövek szólalnak meg helyettük" - mondta.

A püspöki szentmise végén bejelentették:jó úton halad Brenner János boldoggá avatásának hivatalosan is elindított folyamata. Az egyházi személyekből, szakértőkből, történészekből álló bizottság elkészítette azt a dokumentumot, amelyet az olasz fordítás után felterjesztenek majd a Vatikánba.
Forrás: MTI