Járható utak a fővárosban

Havazás kezdődött szombat délelőtt Budapesten és a főváros térségében, ami várhatóan éjfélig is eltarthat. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megkezdte a síkosságmentesítést, a közutak egyelőre jól járhatóak.

Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletes elmondta, az előrejelzések szerint a főváros térségében éjfélig, kisebb-nagyobb megszakításokkal, 2-5 centiméter hó eshet.
Mint mondta, estig előreláthatólag inkább az ország délnyugati területein várható ennél jelentősebb hóesés.

Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó helyettes szóvivője azt közölte, 60 munkagéppel megkezdték a fő-, és tömegközlekedési utak, valamint a hidak síkosságmentesítését. Tiszta sót már sehol nem használnak, kizárólag homokkal keverten.

A védett fasorok környékén pedig egy speciális, környezetbarát anyaggal szórják be az utak felületét - tette hozzá.

A BKV fődiszpécsere is azt közölte: a havazás miatt egyelőre sehol sincs fennakadás a budapesti tömegközlekedésben.
Forrás: MTI