Cseh László alacsony fokozaton

A csütörtök este 200 m vegyesen világcsúccsal első Cseh László péntek délelőtt, a 400 m vegyes selejtezőjéből a harmadik legjobb idővel került be a szám esti döntőjébe a debreceni rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon.

Aki az összesítésben megelőzte a klasszist: a címvédő olasz Luca Marin (4:09.04 p) és Kis Gergő, a 400 m gyors előző napi bronzérmese, aki vegyesen is kiváló, s ezt egy - a sorrendben a második legjobb teljesítményt jelentő - 4:10.15 perces idővel igazolta is. Nálánál 17 századdal később ért célba Cseh, akit a honfitárs a "célegyenesben" előzött meg, váratlan hajrát kivágva, de egyikőjük sem úszta ki magát, a közös előfutamban inkább csak "lubickoltak", azaz mindketten teljesen érthető módon tartalékoltak a fináléra.

A pénteki matinés előfutamok közül szintén duplán magyar érdekeltségű volt az 50 m pillangó selejtezője, amelyben Bordás Beatrix és Dara Eszter próbálkozott - sikerrel. Bordás úgy lett tizenharmadik, s ezzel az elődöntős mezőny tagja, hogy 27.34 másodperc alatt tudta le a távot, ideje pedig országos csúcs! A régit Boulsevicz Beatrix tartotta 27:40-nel 2005. december 10. óta. Dara szintén továbblépett a legjobb tizenhat közé: ő 27.57 mp alatt, összesítésben 15.-ként ért célba.
Forrás: MTI