A Vatikáni Kódex hasonmásai

A Biblia Éve alkalmából a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat megjelentette az Aranybibliát és forgalmazni kezdi a Vatikáni Kódexről készült hasonmás kiadást, utóbbi csaknem 1,3 millió forintba kerül - jelentette be Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rád

A társulatot a 2008-as Biblia Éve indította arra, hogy egy igazán díszes, reprezentatív kiadású, aranyozott változatú Bibliát jelentessen meg. Az Aranybiblia bőrkötésű, aranynyomású díszekkel a borítóján, aranyozott veretekkel a borító négy sarkán, elől és hátul egyaránt - mondta el Juhász Judit.

Közölte: az Aranybiblia a Corvinus kiadó gondozásában jelent meg.

A közreadott sajtóanyag szerint az Aranybiblia az első magyar katolikus bibliakiadásnak, a Káldi-féle Bibliának a szövegét követi, amelyet a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat Bibliafordító Bizottsága revidált a Neovulgáta alapján.

A Neovulgáta a régi latin Vulgáta szövegének a modern bibliai szövegkritika eredményeinek figyelembevételével készült javított változata.

A Vatikáni Kódexről készült hasonmás kiadást Tarjáni Béla, a társulat ügyvezető elnöke mutatta be. Mint elmondta, a Vatikáni Kódex a Szentírás görög nyelvű szövegének legrégebbi és legteljesebb kézirata. Az 1536 oldalas pergamen kódex a IV. században készült egy egyiptomi másolóműhelyben.

Közölte: a vatikáni múzeumnak ez a legbecsesebb emléke. A 2000. keresztény jubileumi esztendő tiszteletére a Bibliotheca Apostolica Vaticana az eredetivel mindenben megegyező hasonmást kiadást jelentetett meg ötszáz példányban. Ebből ötvenet a pápának ajándékoztak.

A másolat ugyanúgy pergamen, "a pacák, a használók megjegyzései, a foltok, a lyukak" ugyanúgy megtalálhatók mint az eredetin - fűzte hozzá Tarjáni Béla, aki a sajtótájékoztatón a 150. példányát mutatta be a másolatnak.

Közölte: a kódexet rendelésre tudják hozni a készlet erejéig 1.280.000 forintos áron.
Tarján Béla szólt arról is, hogy a kódex első negyven oldala - a Teremtés könyvének eleje - valamint az utolsó 26 oldala - a zsidóknak írt levél vége és a Jelenések könyve - elveszett, ezeket valamikor a XVI. században pótolták.

Érdekességként elmondta, hogy az 1.600 éves kódex tintája néhány száz esztendő múltán annyira halványodni kezdett, hogy alig lehetett már olvasni, ám - mint fogalmazott - "valamikor valaki leült és az egészet, minden betűt, elejétől a végéig újraírta".
Forrás: MTI