A jövő étolaja Csehszlovákiából

Furcsa dologra figyeltek föl a vásárlók Bosznia-Hercegovinában: az üzletek polcain ugyanis olyan étolaj jelent meg, amelyet, a termék címkéje szerint 2008-ban, azaz jövőre gyártottak, és nem máshol, mint Csehszlovákiában- egy olyan államban, amely másfél

A furcsa olaj azután került forgalomba, hogy a föderáció kormánya úgy döntött: az árútartalékból 200 ezer litert bocsátanak forgalomba, rendkívül kedvező áron. Ezzel akarják ugyanis letörni az étolaj egyre magasabb árát.A bosnyák-horvát entitás területén élők joggal mondhatják el, hogy a jövő étolaját fogyasztják. Az ügy azonban csupán első hallásra tűnik komikusnak, hiszen fölvetődik a kérdés, hogy valójában hol és mikor gyártották az olajat és, hogy jelenthet-e a belőle fogyasztónak egészségügyi veszélyt.

Amíg az entitás kormányfője nem kíván a kérdéssel foglalkozni, addig a kereskedelmi miniszter szerint az esetet nem lehet szőnyeg alá söpörni, ki kell vizsgálni, hogyan került az olaj az árutartalékba. Amíg az ellenőrzés eredményeire várnak, a polgárok csak reménykedhetnek, hogy az olajnak csak a címkéje hibás.
Forrás: FH