Rajtra készek a dakarosok

A január 5-én rajtoló Dakar-ralin ismét részt vesz a regionális MOL Dakar Team, amely nemcsak magyar tagokból áll, hanem kiegészül egy-egy szerbiai, romániai és szlovákiai motorossal.

A csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a csapatban egy autós, egy kamionos, továbbá négy motoros egység kapott helyet.

Magyarországról a már sokat bizonyított Szalay Balázs, Bunkoczi László páros, a Darázsi Zsolt vezette kamionos gárda, valamint a motoros Varga Ákos, továbbá Szlovákiából Jaroslav Katrinak, Szerbiából Sagmeister Gábor, Romániából pedig Gyenes Emanuel vesz részt a sivatagi száguldáson.
"Szeretnénk túlszárnyalni eddigi legjobb eredményünket és a húsz között végezni" - mondta a tizedik Dakarjára készülő Szalay Balázs is, aki egy Opel Antarával indul Afrikába.

Az MTI azon kérdésére, hogy miben különbözik egy "utcai" Antara a Dakaron résztvevő gépkocsitól, Bunkoczi László, Szalay navigátora így válaszolt:
"Talán a kilincs lehet ugyanaz!"

Komolyra fordítva a szót, Bunkoczi elmondta, hogy a méregerős gép közel négyszáz lóerős, a végsebessége pedig 210 km/ó.

"Kétszáz felett a sivatagban már nagyon félelmetes" - tette hozzá.

A 30. Dakar-rali során a versenygépek 9273 km-t tesznek meg, ebből 5736 km a gyorsasági szakasz. A rajtceremóniát január 5-én Lisszabonban tartják, majd következik négy marokkói szakasz, kilenc nap Mauritániában (egy szünnappal) és kettő Szenegálban, ahol január 20-án ér véget a verseny. Az útvonal kijelölésekor a rendezők visszatértek a klasszikus szelektív szakaszokhoz, ilyen például a marokkói Guelmine, a mauritániai Nuadibu (itt várható az egész viadal legnehezebb, 15 kilométeres dűnesora) és a szenegáli Saint Louis.

Forrás: MTI