Nem kelt el az Aranypolgár Oscarja

Nem kelt el kedden a Sotheby's árverésén Orson Welles egyetlen Oscar-díja, amelyet az Aranypolgár című filmjének forgatókönyvéért kapott.

A New York-i aukciós ház nem árulta el, hogy mennyi volt az a minimális összeg, amelyet egyetlen licitáló sem volt hajlandó megadni, azt azonban nyilvánosságra hozták, hogy az aukció előtt 800 ezer és 1,2 millió dollár közötti értékre becsülték az 1941-ben készült filmért kapott akadémiai szobrot.
Az árverés mégsem zárult eredménytelenül a klasszikus produkcióra nézve: a sajtómágnás történetének 156 oldalas kézirata, amelyből a végleges forgatókönyv elkészült, 97 ezer dollárért - 17 millió forintért- talált gazdára. A szövegkönyvet egy telefonos licitáló kapta meg.

Az Oscar-díj sem marad sokáig az árverésre bocsátó non-profit Dax Alapítvány tulajdonában, a Sotheby's bejelentette, hogy vannak érdeklődő vásárlók, akik aukción kívül szeretnék nyélbe ütni az üzletet.

Az árverési ház ezúttal felsült, pedig nem túlozta el a kikiáltási árat, hiszen nyolc évvel ezelőtt 1,5 millió dollárért árverezték el az Elfújta a szél legjobb film kategóriában kiadott Oscar-díját.

Forrás: MTI