Kritika a testület vezetője ellen

A Hágai Nemzetközi Törvényszék távozó főügyészét bírálja egyik munkatársa. Éles kritikát fogalmazott meg szerdán a Hágai Nemzetközi Törvényszék egyik ügyésze a testület távozó vezetőjével szemben.

Sir Geoffrey Nice azt mondta: több szakember is elhagyta a hágai ügyész irodáját, Carla del Ponte hozzá nem értése miatt, emellett a testület vezetője rosszul megírt vádirataival tönkretette az ügyészséget - tette hozzá az ügyész.

A jogász, aki többek között Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök perének volt az ügyésze, kritikát tömkelegét mondta ki a hágai törvényszék éléről távozó Carla del Ponte számlájára. A szarajevói Dnevni avaz című lapnak Nice kijelentette: nagyszámú kiváló jogász távozott az ügyészségről, mert nem tudtak olyan, a szakmaiságot nélkülöző körülmények között dolgozni, amelyek del Ponte idején voltak jellemzőek. Szerinte csak azok maradtak, akik neki szót fogadtak, ez pedig kihatással volt a bírósági eljárások minőségére is.

Nice szerint a rosszul előkészített vádiratok miatt születtek olyan ítéletek, mint a vukovari hármasnak nevezett három szerb tiszt elleni enyhe ítélet, akik több mint száz horvát hadifogoly meggyilkolásáért felelősek. A vádiratok gyengesége Nice elvárásai szerint a Ramush Haradinaj egykori koszovói kormányfő elleni perben is bebizonyosodnak majd. Geoffrey Nice szerint del Ponte kizárólag azt az elvet követte, hogy minden érintett nép tagjai ellen vádat kell emelni, attól függetlenül, hogy van-e erre vonatkozó bizonyíték vagy nincs.

A brit jogász szerint del Ponte tevékenysége sokkal inkább keltette azt a hatást, hogy egy amatőr politikusról van szó, semmint egy jogászról, emellett az ő munkáját senki sem felügyelte, sem Hágában, sem az ENSZ-ben.

Forrás: FH