Cserehát modellprogram

Uniós fejlesztési programok indulhatnak a Cserehát, Magyarország legrosszabb helyzetben lévő vidéki térségének gazdasági és társadalmi felemelkedésére - közölte az úgynevezett Cserehát modellprogram szakmai vezetője szerdán egy budapesti konferencián.

Márczis Márta az MTI-nek nyilatkozva elmondta azt is, hogy melyek azok a projektek, amelyeket alkalmasnak találtak arra, hogy európai uniós forrásokért pályázzanak.

Ezek között említett egy összetett foglalkoztatási projektet, amely a munkahelyteremtés céljával például képzések elindításában is szerepet vállal. A rendkívüli természeti adottságokkal megáldott térségben idegenforgalmi program is indulhat a Hernád völgyében is, ahol egyebek mellett a vadvízi evezésnek akarnak lehetőséget teremteni.

Nato Alhazishvili, az ENSZ-program térségi igazgatója az MTI-nek arról beszélt: azért vállaltak szerepet az említett magyar, illetve a határ másik oldalán megvalósuló "tükörprogramban", hogy részt tudjanak venni a határon átnyúló térségi szegénység és társadalmi kirekesztettség felszámolásában.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió lisszaboni stratégiája kiemelt figyelmet szentel a határ menti régiók versenyképessége megerősítésének, illetve a leszakadó térségekben élők esélyteremtésének.

Márczis Márta az MTI-nek beszámolt arról is, hogy a Cserehát modellprogram 2005-ben indult el a magyar kormányzat és az ENSZ Fejlesztési Programok szervezetének közös, mintegy félmilliárd forintos finanszírozásában.

Az elmúlt két évben a 95 ezres lélekszámú, 128 települést felölelő, rendkívül elmaradott térségben tíz külső segítő, úgynevezett animátor próbált helyi közösségeket szervezni, illetve ösztönözni egy-egy adott program megvalósítására.

A szakember szerint a legnehezebb feladat az volt, hogy a munkanélküliség és a perspektívátlanság világában, a társadalomtól elszigetelten élő szegény embereket arra motiválják: tegyenek valamit a saját jövőjükért.

Közel száz olyan, kétmillió forint keretösszegű, úgynevezett miniprogramot indítottak, amelyek során a helyiek például felújították az orvosi rendelőt, vízvezetéket építettek a roma telepen, közösségi épületeket hoztak rendbe vagy baba-mama klubot szerveztek védőnők segítségével. Két év alatt közel ezer embernek teremtettek ezekkel a programokkal jövedelmet.

Márczis Márta elmondta, az említett "motivációs időszak" lezárultával elérkezettnek látták az időt arra, hogy nagyobb projektekbe fogjanak, illetve ilyeneket támogassanak. Ezért úgy döntöttek, hogy több olyan programot is támogatnak, amelyet versenyképesnek tartanak arra, hogy uniós források elnyeréséért pályázaton induljon. A támogatások összege egyes programok esetében elérte a 25 millió forintot.

Forrás: MTI