Régi reklámkiadványok árverése

Igen erős, attraktív tipográfiai és reklámgrafikai témájú kötetek adják a gerincét a Múzeum Antikvárium december 14-i aukciójának. Amit az is bizonyít, hogy a 375 tétel közül kereken ötven tartozik e kategóriába.

Gyönyörű kivitelű és gazdag tartalmú kötetek, folyóiratok az 1920-as, 30-as évekből, amikor a magyar reklámgrafika a világ élvonalában állt. Amikor a legjelesebb magyar grafikusok, festők dolgoztak alkalmazott grafikusként, illusztráltak könyveket, terveztek és rajzoltak plakátokat. Ekkor a Berlin-Bécs-Budapest vonal volt a reklámgrafika csúcsa, legkiemelkedőbb helyszíne.

Ezt jelzi, hogy a lipcsei Archiv für Buchgewerbe folyóirat egyik 1930-as számát a magyar tipográfiának, reklámgrafikának szentelték. A dokumentumértékű és gazdagon illusztrált füzetért 45 ezer forintot kér az antikvárium. S eredeti, önálló darabként, 20 ezer forintért megszerezhető az a Pécsi József reklámplakát, amely a fenti kiadványban illusztrációként szerepel.

A korabeli Magyar Grafika, a Magyar Nyomdászat folyóiratok egy-egy évfolyama 25, illetve 12 ezer forintért vihető el.

Igazi különlegesség irodalombarátoknak, Rónai Dénes portrésorozata a Nyugat-Barátok Köre íróiról. A 13 levelezőlap méretű, eredeti fényképfelvétel többek között Babits Mihályt, Kassák Lajost, Déry Tibort, Szabó Lőrincet ábrázolja. A sorozatot, amelynek tizenkét lapját az írók aláírták, 200 ezer forintért kínálják.

Gyöngyszem Janus Pannonius írásainak legteljesebb, gyűjteményes velencei kiadása 1553-ból. A 240 ezer forintról induló kötet azért ritkaság, mert Janus Pannonius művei közül Magyarországon a 16. században csak az Elégiák I. könyvének 8. elégiája, s az Eranemos jelent meg nyomtatásban.
Kassák Lajos Vigasztaló című versének tintával írt, aláírt, Nemes Nagy Ágnesnek dedikált kézirata is elérhető 100 ezer forintért. Két dedikált Radnóti kötet 60 ezer forintról indul.

Az aukcióra vitt hét Ady kötet egyikét, a Rövid dalok egyről és másról címűt Rippl-Rónai József illusztrálta, a címlapot Kozma Lajos jegyezte, s a 25 ezer forintra taksált példányban Rippl-Rónai aláírása is szerepel.

Jean Cocteau-tól egy eredeti, szignált tusrajzot mellékelnek a Villefranche-i Szent Péter kápolna című kötetéhez, 150 ezer forintos kikiáltási áron.

Gyönyörű kézírásos sorok töltik meg Alexandre Carle, belga borász Tisza Kálmán számára készített, francia nyelvű, tintával írt díszművének lapjait. A tanulmány a francia pezsgőkészítés és a magyar borkultúra összehasonlítása után részletes leírást ad a magyar borászat helyzetéről. Az unikális, tusrajzokkal díszített könyvért 450 ezer forintról lehet licitálni.

Az 1867-es Tokaj-hegyaljai album, amelyet a Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesület és elnöke, báró Vay Miklós adott ki, magyar, német, francia és angol nyelvű szöveget és Keleti Gusztáv metszeteit tartalmazza, 250 ezer forintos kikiáltási árról indul.

Robert Townson természettudós a Royal Society of Edinburgh tagja, 1793. májusától öt hónapon keresztül járta Magyarországot. Könyvének előszavában így ír: "Bár sok útleírás jelent meg az utóbbi időben, Magyarország egyiknek sem volt tárgya; pedig ez az ország - ha Britanniára nézve nem is jelentős, politikai fontosságú - megérdemli figyelmünket..." Ő is megemlékezik a híres magyar bortermőhelyekről, Egerről, a Tokaji borvidékről. A kötetért 80 ezer forintról indulhat a licit.

Több különleges metszet, Buda ostromáról, Pest-Budai látképek vihető el 120-450 ezer forint között.

Forrás: MTI