Megint szemét került a Tiszába
Újabb szeméthullám vonul le a Tiszán, ez is Ukrajnából érkezett, és ugyanúgy mint az előző, 20-30 kilométer hosszan terül el a vízen. A szemét a Bodrogon keresztül került a folyóba most is, akárcsak a hét elején - mondta a Független Hírügynökségnek Csont
A hét elején került először ukrán háztartási hulladék a Tiszába, ez a szeméthullám csütörtökön ért Tiszaújvároshoz, és hamarosan a kiskörei víztározónál lesz. A tervek szerint ott halásszák majd ki a hulladékot, és a tiszafüredi lerakóba szállítják. A második szeméthullámot szintén Kisköréig engedik, és ott szedik ki a folyóból.
Az Ukrajnából érkező hulladék miatt a folyó középső szakaszán harmadfokú vízmőnségvédelmi készültséget rendeltek el. Becslések szerint a kommunális szemét mennyisége a több száz köbmétert is elérheti, veszélyes hulladék azonban elvileg nem került a folyóba.
A magyar hatóságok kifizetik a Tiszán érkező ukrán hulladék eltávolításának költségeit, de a pénzt később behajtják a szennyezőtől. Hogy mekkora összegről van szó, egyelőre nem tudni, mivel a szemetet még nem szedték ki a vízből.
A Tiszát és a Bodrogot ért eddigi legnagyobb, Ukrajnából érkező kommunális szennyezés 2004-ben volt: Tokajnál 2400 köbméter hulladékot távolítottak el akkor a víz felszínéről úgy, hogy uszályokkal elállták a szennyezés útját, és markolóval szedték ki a szemetet. A munka 20 millió forintba került.
Forrás: FH