Egymillió forint a győztesnek

Negyvennyolc csapat részvételével rendezik meg december 27. és 30. között a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban a Real Team Kupa amatőr kispályás labdarúgótornát, amelyre Romániából, Svédországból és Szerbiából is érkeznek csapatok.

Idén az első helyezett egymillió forinttal gazdagodik. Az előző években a tornára kilátogatók egykori és jelenlegi NB I-es játékosokat is láthattak – szinte valamennyi hazai élvonalbeli klub képviseltette magát egy-egy futballistával –, és ez most sem lesz másképp. Várhatóan pályára lép Juhász Roland, az Anderlecht válogatott védője is.

A programokat színesíti a döntő napon a gyermekcsapatok mérkőzése, valamint a DVSC öregfiúk–Debreceni Önkormányzat összecsapás. A belépés ingyenes, ezért a négy nap alatt mintegy 30 ezer látogatóra számítanak a szervezők.

Forrás: MTI