Dolgozói többletjövedelem a vizitdíjból

A szocialistákkal folytatott tárgyalások eredményeként törvénymódosításra kerülhet sor, melynek értelmében a vizitdíjból minimálisan 30 százalékot a helyi egészségügyi dolgozók többletjuttatására kell fordítani az intézményekben - jelentette be Horváth Ág

Az Auguszta program záró átadási ünnepségére Debrecenbe érkezett tárcavezető a megyei SZDSZ szervezetének sajtótájékoztatóján mondta el, hogy ezzel a vizitdíj egy újabb felhasználási lehetőségét teremtették meg.

Hozzátette: eddig a háziorvosoknak már legalább 30 százalék többletet eredményezett, így akkor igazságos, ha ez az egészségügyi intézményekben dolgozók számára is elérhetővé válik, ezért szeretnék elérni a törvénymódosítást. Eszerint a vizitdíjból most már nem csak a december 1-jén bevezetett kórházi táplálkozási program finanszírozható, hanem az egészségügyi dolgozók is többletjövedelemhez juthatnak. A miniszter szerint a vizitdíj egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen ezek mellett javult a betegek szemlélete, akik ma már ügyfélként jelennek meg az egészségügyi intézményekben.

Forrás: MTI