Egymilliárd forint a Emlékhely kialakítására

A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely végleges kialakítására egymilliárd forint támogatás felhasználására lesz lehetőség 2008 és 2010 között - jelentette be a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriumának csütörtöki, székesfehérvári ülése után Szili Katal

Az Országgyűlés elnöke - aki egyben a kuratórium elnöki tisztét is betölti - a zárt ajtók mögött tartott megbeszélést követően újságíróknak elmondta: a támogatási összegből 451,2 millió forintot jövőre használnak fel.
Forrás: MTI