Ágyneműtartóba zárták

Az ágyneműtartóban összekötözve találtak rá a rendőrök arra az idős asszonyra, akinek betörők feldúlták a lakását és elvitték összegyűjtött pénzét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván - tájékoztatta az MTI-t Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkap

A szóvivő az előzmények kapcsán közölte: az idős, egyedül élő asszonyt a rá felügyelő nő próbálta elérni, többször hívta telefonon, de sikertelenül. A lakásához érve a ház egyik hátsó ablakát betörve találta, ekkor értesítette a rendőrséget.

A nyomozók a lakást feldúlva találták, az idős nőre pedig összekötözve bukkantak rá az ágyneműtartóban. Kiszabadították, majd orvost, mentőt hívtak hozzá - tette hozzá.

A nyomozás eredményeként csütörtökön délelőtt előállították a rablás gyanúsítottját, akinek kihallgatása jelenleg is tart. A 23 éves helyi fiatalember már nem először került összeütközésbe a törvénnyel. A rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekmény gyanúsítottja két társával követte el a rablást szerdán hajnalban. A házba a hátsó ablak betörésével jutottak, az éppen ébredező asszonyra rátámadtak, megkötözték, majd az ágyneműtartóba rakták. További vizsgálat szükséges ahhoz, hogy megállapítsák, az idős nő súlyos sérülései hogyan keletkeztek - ismertette a részleteket Kompoltiné Jakab Ilona.

Hozzáfűzte, miután a betörők az asszonyt "eltűntették", a lakásban értékek után kutattak. Bejárták az egész házat, ettek, a pincében borozgattak, majd az áldozat összegyűjtött pénzével, őt magára hagyva távoztak.

A sárospataki rendőrkapitányság a férfit őrizetbe vette, társai felkutatása folyamatban van.
Forrás: MTI