A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal konzultációja

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) soros ülésére meghívott üzleti biztosítók képviselői az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban nem informáltak jobban, mint a szakma - mondta Éger István orvoskamarai elnök, a NEK ülése utáni csütörtöki sajtót

A NEK soros elnöki tisztét betöltő Éger István beszámolt arról: számára a megbeszélés után az derült ki, hogy a társaságok a jövőben üzleti alapon képzelik el szerepüket az egészségbiztosításban.

Az üzleti vállalkozások - az elnök beszámolója szerint - úgy nyilatkoztak, hogy szükséges a majdani fejkvótát (amit a pénztárak kapnak) az inflációhoz igazítani, ami még mindig nem lesz elegendő, hogy fedezzék az ellátás költségeit.

Éger István beszélt a NEK határozatairól is. A kerekasztal köszönetét fejezi ki azon képviselőknek, akik lehetővé tették, hogy a NEK által kidolgozott egységes társadalmi törvénytervezet a parlament elé kerülhessen. Szólt arról is, hogy a NEK teljes támogatásáról biztosítja mindazon tiltakozó megmozdulásokat és munkabeszüntetéseket, amelyek az egészségbiztosítási pénztárakról szóló tervezet ellen tiltakoznak.

"A NEK felkéri és felszólítja a munkavállalói érdekképviseleteket, hogy a jelenlegi, rendkívül súlyos társadalmi helyzetben egységesen lépjenek fel, nemzeti közügyben mutassanak méltó összefogást" - olvasható a kerekasztal egyik határozatában.

Forrás: MTI