Több hónapot kell egyszerre kifizetniük

Több hónap távhőszámláját kapták kézhez egyszerre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely távfűtéses lakásaiban élők - tudta meg az MTI helyi lakosoktól szerdán.

Az egyik család például úgy nyilatkozott, hogy júliusban kaptak utoljára számlát, a hiányosságot jelezték, a borítékban mégis egyszerre több csekk érkezett. A százezres tétel kifizetése pedig gondot jelent, főleg karácsony előtt - fűzték hozzá.

Sátoraljaújhelyen a Tigáz-DSO Földgázelosztó Kft. végzi a távhő-szolgáltatási feladatokat. Győrösi Pál, a társaság szóvivője az eset kapcsán közölte: technikai hiba miatt négy hónapig nem tudtak számlázni a zempléni városban. A kialakult helyzetről tájékoztatták a település polgármesterét, általa pedig a lakosságot. Szamosvölgyi Péter javaslatára az a megoldás született, hogy az érintettek - amennyiben gondot okoz a számlák rendezése - részletfizetési lehetőséget kapjanak.

A szóvivő hozzátette: mind a négy hónapi - a június-júliusi, illetve a szeptember-októberi - számlára kérhető a részletfizetés (augusztusra nem bocsátanak ki számlát).

Győrösi Pál azt is elmondta, hogy a részletfizetési kérelmet minden érintettnek írásban kell jeleznie. A zempléni településen egyébként több mint ezer távfűtéses lakás van.

Forrás: MTI