Városrehabilitáció pályázatból

Hétfőn megjelentek a város-rehabilitációra kiírt uniós pályázatok, amelyek 64 milliárd forinttal segítik a települések fejlesztését a 2007-2008-as időszakban, a megyei jogú városok pedig további 29 milliárdot kaphatnak kiemelt projektjeikre.

Ebben az évben eddig összesen 1200 milliárd forintra írtak ki pályázatot, emellett a kormány 400 kiemelt projekt támogatásáról döntött, 1600 milliárd forint értékben. Így 2800 milliárd forintra számíthatnak a pályázók, ezzel Magyarország az élen jár az uniós országok között - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter hétfőn, budapesti sajtóbeszélgetésén.Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében 2007-2013 között összesen 270 milliárd forint támogatást kaphatnak a hazai települések város-rehabilitációra. A hétfőn megjelent első pályázati csomagban 64 milliárd forint jut a települések központjainak vagy leromlott állapotú lakóövezeteinek felújítására, a kulturális örökség védelmére, illetve a korszerű közösségi szolgáltatások megteremtésére. Emellett a megyei jogú városok 29 milliárd forintot nyerhetnek el kiemelt projektjeikre. Bajnai Gordon elmondta: a megyei jogú, illetve a közepes méretű városok esetében több évre szóló, integrált városfejlesztési stratégia meglétét várják el. A másik feltétel a magántőke bevonása a városfejlesztésbe.

A miniszter közölte: az összesítések szerint az I. Nemzeti fejlesztési terv kifizetései 79 százalékon vannak, ami jó arány az uniós országok között. A 2004-2006-os pályázati időszak eredményeképpen eddig 15600 projekthez fizettek ki 529 milliárd forintot.

A pályázók összesen 709 milliárd forintot kötöttek le, így az önrészt is hozzávéve 1100 milliárd forintnyi fejlesztés valósul majd meg. A fejlesztések 55 ezer új munkahelyet teremtettek, és 163 ezer, korábban már meglévő munkahelyet érintettek.

Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében ebben az évben összesen 1200 milliárd forintra írtak ki pályázatot. A 400 kiemelt projektre jutó 1600 milliárd forinttal együtt ez összesen már 2800 milliárd - hangsúlyozta a miniszter. Az idén eddig 156 uniós kiírás jelent meg, ezekre 5900 pályázat érkezett. Az első nyertes, és sikeresen megvalósított projektek esetében a napokban megkezdődnek a kifizetések - mondta el Bajnai Gordon.
Forrás: FH