Maga felé hajlik

Fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett Szerencs polgármestere a város főjegyzője és a városfejlesztési osztályvezetője ellen, mert a két köztisztviselő felügyelő bizottsági tagságot vállalt abban a cégben, amely hőerőművet épít a borsodi városban - derül ki

A beruházást az önkormányzat támogatja, a tokaji borászok, környezetvédők és több politikus viszont tiltakozik ellene. Attól tartanak, hogy az erőmű miatt megnő a kamionforgalom, illetve szerintük egy ilyen üzem befolyásolná a világörökség részévé nyilvánított tokaji borvidék mikroklímáját. Az ügy előzménye, hogy napokkal ezelőtt összeférhetetlenség miatt lemondott posztjáról a BHD Hőerőmű Zrt. felügyelőbizottságának két tagja. Kiderült, hogy Szerencs város címzetes főjegyzőjéről és a városfejlesztési osztály vezetőjéről van szó. Az egyik bulvárlapnak akkor azt nyilatkozta a cég igazgatóságának elnöke, hogy a két köztisztviselő a szerencsiek érdekeit védte, és valószínűleg megfeledkeztek az összeférhetetlenség szabályáról.

Rónavölgyi Endréné polgármester állítja: bár tudott arról, hogy a két munkatársa tisztséget vállalt a cég felügyelőbizottságában, arról viszont a jegyző rosszul tájékoztatta, hogy a két tisztség összeférhetetlen. Mikor ez kiderült, kérte a jegyzőt és az osztályvezetőt, hogy mondjanak le a cégnél vállalt tisztségükről, ezt már a felszólítás előtt meg is tették. A polgármester hangsúlyozta: az erőmű építési engedélyeit nem a szerencsi építési hatóság adta ki, hanem az erre illetékes Magyar Kereskedelmi Hatóság. A főügyészségi vizsgálat pedig megállapította, hogy az engedélyezési eljárás törvényes volt.

A Független Hírügynökség megkereste Bíró László főjegyzőt, aki a vizsgálat lezártáig nem kíván nyilatkozni. A szerencsi városfejlesztési osztály vezetője hétfőn nem volt elérhető a hivatalában.
Forrás: MTI