Garázda fiatalok

Garázda fiatalokat fogtak el a rendőrök szombat éjjel Szegeden - tájékoztatta a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t. Tuczakov Szilvána elmondta: a hét tagú, 15-17 éves szegedi fiatalokból álló csapat Újszegeden, járművek

A szóvivő kifejtette: az egyik autónak a hátsó szélvédőjét törték be, egy másikból az ajtaját felfeszítve egy rádiósmagnót emeltek ki. A harmadik gépkocsinak az antennája bánta a találkozást, ebből az autóból egy gyújtógyertyát is kivettek. Az utcai telefonfülkét összefirkálták, a kagylót pedig leszakították. Ezt követően az egyik ház kapucsengőjét verték le és vitték magukkal.

A tombolást a kiérkező rendőrök fékezték meg, és a hét fiatalt előállították. A kár több százezer forint. A tiniket a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki. Ellenük csoportos garázdaság, valamint lopás és rongálás bűncselekmények megalapozott gyanúja alapján indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság.
Forrás: MTI