Miskolcon a Mikulás

Lovas kocsival hajtott Miskolc főutcáján a finn, azaz a lappföldi Mikulás, - ottani nevén Joulupukki - a Hősök terén pedig átadta a borsodi megyeszékhely fehérszakállújának a megbízólevelet.

A Hősök terén több százan várták a lappföldi Mikulást, aki megérkezvén miskolci kollégájának átadta a megbízólevelet, hogy távollétében ő ajándékozza meg a gyerekeket. Az ünnepi ceremóniát vidám műsorok kísérték, és jelmezbe öltözött fiatalok - krampuszok, mesehősök - színesítették a forgatagot.
Joulupukki egyébként megtekinti a miskolci Mikulásvonatot is, amely már 2003 óta kedvence a gyerekeknek.

A Mikulásvonat első járatai egyébként idén már november 26-án elindultak, ugyanis rengeteg az érdeklődő - mondta a távirati irodának F. Tóth Géza, a miskolci program szervezője. Hozzátette: minden évben egyre többen jelzik, hogy szeretnének utazni a nem mindennapi vonaton, amelyen tavaly például több mint 14 ezren ültek, s idén körülbelül 18 ezer utasra számítanak.

Forrás: MTI