Gyurcsány az egészségügyről

A mai magyar egészségügyi rendszerre ugyanaz jellemző, mint a szocializmus hiánygazdaságára - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök A reformok szerkezete és társadalmi hatásai című konferencián szombaton Budapesten.

Szakítani kell az egészségügyben azzal a működési renddel, ami az ötvenes évek nyomait is magán viseli és túlélte a rendszerváltást - hangsúlyozta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: az egészségügyi reform lényege, hogy a beteg, mint vevő, kerüljön a középpontba, s meg kell szüntetni az ingyenesség illúzióját a rendszerben. A vizitdíj és a kórházi napidíj nemcsak a pénzről szól, hanem arról, hogy a beteg a vevő - hangoztatta.

A miniszterelnök szerint a parlament meg fogja szavazni az egészségügyi reformhoz kapcsolódó törvényjavaslatokat.

Forrás: MTI