Távozik a vezérigazgató, változik a név

Távozik tisztségéből Lengyel L. László, a MédiaLOG lapterjesztő cég vezérigazgatója - erősítette meg az MTI értesülését pénteken Halász Péter, a társaság egyik tulajdonosa, a Ringier Kiadói Kft. HR és vállalati kommunikációs igazgatója.

Helyét a Ringier eddigi gazdasági igazgatója, Köő-Tóth Győző foglalja el - közölte, hozzátéve, mintegy másfél-két hónapos átadás-átvételi periódussal számolnak.

Halász Péter elmondta azt is: a korábbi többségi tulajdonos, a német Fiege-csoport kivásárlásáról szóló megállapodással egy időben megindították a cég névváltoztatási eljárását is: a társaság neve MédiaLOG Fiege Zrt.-ről MédiaLOG Zrt.-re változik.

A három addigi kisebbségi részvényes - a Népszabadság Zrt., a Ringier Kiadó Kft. és a Sanoma Budapest Zrt. - szerdán jelentette be, hogy kivásárolták a német többségi tulajdonos Fiege-csoportot a MédiaLOG Fiege Zrt. lapterjesztő cégből; a tájékoztatás szerint az előző nap életbe lépett új tulajdonosi struktúrában a Ringier és a Népszabadság közösen 70, míg a Sanoma Zrt. 30 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A közleményben az áll: az év második felére sikerült a társaságnak elérnie a célul maga elé tűzött magas színvonalú szolgáltatást, ám "időközben a tervezettnél magasabb veszteség keletkezett, melynek finanszírozásában a Fiege már nem kívánt részt venni, meghozva azt a döntést, hogy kilép a magyar előfizetés-terjesztői piacról".

"A tulajdonos kiadók ellenben továbbra is elkötelezettek a sikeres működésében, ezért döntöttek a kivásárlás mellett" - tudatják.

Forrás: MTI