Panelgyújtogató gazfickó rendőrkézen

Elrendelte közveszélyokozás bűntette miatt annak a férfinak az előzetes letartóztatását a Nyíregyházi Városi Bíróság, aki lakóháza lépcsőházában szándékosan tüzet gyújtott, s veszélyeztette az ott lakók testi épségét - közölte Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-

Az egyik tűz november 8-án este keletkezett az Ungvár sétány 15. szám alatti épület alagsorában, ruhaneműk és papírhulladék felgyújtásával. Két lakó az épületben füstmérgezést szenvedett. November 21-én a lépcsőház tizedik emeletén egy kitett heverőt gyújtott fel a férfi, azonban a lakók a tüzet idejében észlelték, azt eloltották.

A bíróság végzésében megállapította, hogy a tüzek egy olyan házban keletkeztek, ahol lépcsőházanként 39 lakás, a földszinten üzlethelyiség és postahivatal is található.

A jogerős határozat szerint a gyanúsított munkaviszonnyal, megélhetést biztosító rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, büntetett előéletű. Az előzetes letartóztatás elrendelése indokolt a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a gyanúsított szökésére, elrejtőzésére és a tanúk befolyásolására való tekintettel
Forrás: MTI